Miközben a világ figyelme egyre inkább a Holdra és a Marsra irányul, a Naprendszer peremvidékén csendben folytatja útját a NASA egyik legsikeresebb bolygóközi űrszondája, amely nemrég hosszú hibernációból „ébredt fel”.
A New Horizons a Plútónál. (Fantáziakép: NASA)
A NASA két évtizeddel ezelőtt, 2006 januárjában elindított New Horizons küldetése – amely 2015-ben elsőként repült el a Plútó, majd 2019-ben az Arrokoth kisbolygó mellett, jelenleg pedig meghosszabbított programját teljesíti – most újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: csaknem egyéves hibernáció után ismét teljes üzemmódban működik. Az űrszonda közel 9,5 milliárd kilométerre, vagyis mintegy 64 csillagászati egységre (azaz a Nap–Föld távolságnál 64-szer messzebb) jár a Földtől, így fénysebességgel terjedő rádiójeleinek oda-vissza útja már közel 18 órát vesz igénybe. A földi irányítók örömére minden rendszer kifogástalan állapotban ébredt fel, és megkezdődött az elmúlt 321 nap során összegyűjtött tudományos adatok továbbítása.
A földi irányítók várják a New Horizons jeleit június 24-én, az űrszonda eddigi leghosszabb, majdnem egy éven át tartó hibernációja után. (Kép: NASA / Johns Hopkins APL / SwRI / Justin Gladden)
A New Horizons útjának ezen a szakaszán már nincsenek bolygók vagy kisbolygók a közelben, de ez nem jelenti azt, hogy elfogyott volna a kutatni való. Az űrszonda jelenleg a helioszféra külső vidékeit vizsgálja, vagyis azt a hatalmas buborékot, amelyet a Napból kiáramló töltött részecskék – a napszél – hoznak létre a csillagközi térben. Az elkövetkező hónapokban különösen a semleges hidrogén eloszlását és a napszél tulajdonságait tanulmányozza, hogy a kutatók pontosabb képet kapjanak arról, hol és hogyan ér véget a Nap közvetlen hatása, és hol kezdődik a csillagközi tér. Ilyen „helyszíni” méréseket korábban csak a Voyager-1 és Voyager-2 űrszondákkal tudtak végezni, a New Horizons azonban korszerűbb műszereinek köszönhetően sokkal részletesebb adatokkal szolgálhat.
A New Horizons űrszonda, a háttérben a Tejúttal. (Fantáziakép: SwRI)
A küldetéshez kapcsolódó érdekes friss tudományos eredmény, hogy a New Horizons közvetlenül kimutatta: a napszél sebessége már jóval a napszélbuborék határának elérése előtt fokozatosan csökken. A mérések szerint 58 csillagászati egység távolságban a napszél átlagosan 13–15%-kal lassabb, mint a Föld pályájának környezetében. A lassulást nem pusztán a Naptól való nagy távolság okozza, hanem az is, hogy a helioszférába kívülről folyamatosan semleges csillagközi atomok áramlanak be. Ezek ionizálódnak, majd kölcsönhatásba lépnek a napszéllel, fokozatosan energiát vonva el belőle. A megfigyelések jól igazolják az elméleti modelleket. Az eredményeket egy főleg amerikai kutatókból álló csoport nemrég az Astrophysical Journal című folyóiratban publikálta.
Ez a fokozatos lassulás azonban még csak az előjáték. A kutatók arra számítanak, hogy amikor a New Horizons a következő évtizedben eléri azt a tartományt, ahol a napszél először válik szubszonikussá, a sebesség hirtelen zuhanását fogja mérni. Ez lesz az első alkalom, hogy egy modern műszerekkel felszerelt űrszonda tanulmányozhatja ezt a különleges átmeneti régiót, amely elválasztja a Nap által uralt környezetet a csillagközi tértől. A mérések nemcsak saját Naprendszerünk működésének megértését segítik, hanem más csillagok körüli úgynevezett asztroszférák modellezéséhez is fontos támpontot nyújtanak.
A New Horizons, miközben évente közel félmilliárd kilométerrel távolabb kerül a Naptól, olyan térségekből küld adatokat, ahová ember alkotta eszközből eddig mindössze néhány jutott el – és azok is még az 1970-es években indultak.
Kapcsolódó linkek:
NASA’s New Horizons Spacecraft Wakes from Hibernation in Good Health (NASA)
New Horizons tracks solar wind slowdown as interstellar atoms add drag (Phys.org)
