Űrvilág

MAGYAR NYELVŰ ŰRKUTATÁSI HÍRPORTÁL 2002 ÓTA

Az emberiség kozmikus nagykövete – interjú a Voyager-1 vezető kutatójával

Kategóriák: ,


A Voyager-1 a legtávolabbra jutott az ember által készített eszközök közül. Exkluzív beszélgetés a projekt vezető kutatójával, Linda Spilkerrel.

Abból a különleges alkalomból, hogy a Naprendszerből kifelé tartó Voyager-1 űrszonda tegnap elérte az egy fénynapos távolságot a Földtől, egy exkluzív beszélgetést közlünk Linda J. Spilker amerikai bolygókutatóval, aki a NASA-nál 2022 óta a projekt vezető kutatójaként dolgozik.

Az interjút még a jeles mérföldkő elérése előtt, eredetileg angol nyelven készítette Florian Kappelsberger német újságíró. Ő kereste meg az Űrvilág szerkesztőségét, hogy lehetővé tegye a beszélgetés magyar nyelvű fordításának megjelentetését. Szíves ajánlatáért, a közlés lehetőségéért olvasóink nevében is nagyon hálásak vagyunk!

Linda Spilker. (Kép: NASA / JPL)

A Voyager-1 a csillagközi térben halad, túl Naprendszerünk határán. Ha most vele együtt utazhatnánk, és körbenéznénk, mit látnánk?

Koromsötétet. A távolban apró fénypontokként ragyognának a csillagok. Napunk már elég messze van ahhoz, hogy csak egynek látsszon a többi csillag között, még ha nagyon fényesnek is. A csillagközi tér nem teljesen üres. Főleg hidrogén- és héliumgáz tölti ki, de kis mennyiségben nehezebb atomokat is tartalmaz, például szenet, oxigént, nitrogént és kalciumot. Ezek főként a galaktikus környékünkön régen történt szupernóva-robbanásokban keletkeztek. Nagy energiájú részecskék, az úgynevezett kozmikus sugárzás részecskéi, valamint kis mennyiségű por is található itt. A töltött részecskék a mágneses erővonalak mentén haladnak a csillagközi térben, akár az óceán áramlatai. Mindez persze jórészt láthatatlan az emberi szem számára, de a Voyager-1 műszereinek köszönhetően érzékelni tudjuk.

Az űrszonda november 18-án fontos mérföldkőhöz érkezik: eléri az egy fénynapnyi távolságot a Földtől. Mi a jelentősége ennek a pillanatnak?

Egy fénynap az a távolság, amelyet a fény 24 óra alatt megtesz – 25,9 milliárd kilométer. A Voyager-1 ezzel a létező legtávolabbi ember alkotta tárgy. A Földhöz legközelebbi égitest, a Hold mindössze 1,3 fénymásodpercre van tőlünk. A Nap távolsága 8,3 fényperc. A Neptunusz, a Földtől legtávolabbi bolygó 4,2 fényórányira van. Az emberiség számára mérföldkő, hogy sikerült egy eszközt megépítenünk, amely ekkora messzeségbe jutott.

Hogyan ünnepli majd meg ezt a pillanatot?

Kaliforniában, ahol élek, valamivel hajnali két óra után lesz, amikor a Voyager-1 átlépi az egy fénynapnyi távolságot. Kimegyek a szabadba, integetek az éjszakai égbolt felé, és azt mondom: gratulálok, Voyager, szép munka!

A Voyager-1-et 1977 szeptemberében, több mint 49 évvel ezelőtt indították. A NASA-nál a mai napig külön csoport foglalkozik a két Voyager szondával. Kikből áll ez a csapat?

Ma már elég kevesen vagyunk, nagyjából tízen. Néhányan csak munkaidejük egy részében foglalkoznak ezzel a küldetéssel, miközben más projekteken is dolgoznak. A csapat legfiatalabb tagja, a kommunikációs mérnökünk 25 éves – még a szülei sem születtek meg, amikor a Voyagert elindították. Más csapattagok viszont már az indítás idején is a küldetésen dolgoztak! Néhányan nyugdíjba mentek, de visszatértek, hogy idejük egy részét ennek a feladatnak szenteljék, és a küldetéssel kapcsolatos ismereteikkel segítsenek bennünket. A legidősebb kollégánk, aki a fedélzeti adatkezelő rendszer számítógépének a szakértője, nemrég töltötte be a 90. életévét.

Mi a másik űrszonda, a Voyager–2 küldetése?

A két Voyager kissé eltérő irányban halad. A Voyager-1 a Jupiter, a Szaturnusz és a Szaturnusz Titan holdjának meglátogatása után a Naprendszer bolygóinak pályasíkjától északra tart. A Voyager–2 dél felé halad, miután meglátogatta a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt is. A csillagközi tér különböző helyein végeznek méréseket, mi pedig összehasonlíthatjuk ezeket, hogy feltárjuk a hasonlóságokat és a különbségeket. A Voyager–2 valamivel lassabban halad, így csak 2035-ben éri el az egy fénynapnyi távolságot. Addigra már nem lesz elegendő energiája ahhoz, hogy jeleket küldjön vissza a Földre.

Milyen adatokat küld vissza napjainkban az űrszonda?

A Voyager-1 a csillagközi teret kutatja, antennája pedig a rádiós kommunikáció érdekében mindig a Föld felé irányul. Ez azt jelenti, hogy a szonda folyamatosan küldi az adatokat, csak az a kérdés, mikor állnak rendelkezésünkre a NASA mélyűri követőállomás-hálózatának, a Deep Space Networknek az antennái, hogy az adatokat fogadni tudjuk. Az űrszonda 1977-ben tíz műszerrel és egy rádiótudományi kísérlettel kezdte meg bolygóközi küldetését. Amikor 1990-ben megkezdődött a csillagközi küldetése, ezek közül öt műszer működött. Mivel azonban a Voyager-1 rendelkezésére álló elektromos teljesítmény évente négy wattal csökken, idővel egyes rendszereket ki kellett kapcsolnunk. Mára mindössze két műszer maradt működésben: a magnetométer és a plazmahullámokat vizsgáló műszeregyüttes.

Mit árulnak el ezek a műszerek a csillagközi térről, ahová elsőként a Voyager-1 jutott el?

A szonda folyamatosan küldi a mágneses térre és a plazmahullámokra vonatkozó mérési adatokat. Ezek időről időre meglepetéseket tartogatnak. Kezdetben arra számítottunk, hogy a plazma elektronsűrűsége és a mágneses tér erőssége lassan csökken majd, ahogy a szonda egyre távolabb kerül a Naptól. Kiderült azonban, hogy ez nem feltétlenül van így. A Voyager-1 2020-ban egy erőteljes, feltehetően a Napból kiinduló eseményt észlelt, amelynek hatására mind a mágneses tér erőssége, mind a plazma elektronsűrűsége hirtelen megnőtt – és azóta sem csökkent vissza a korábbi értékére. Ez a nagy élmény az űrkutatásban: olyan mérési adatokat gyűjtünk, amelyekre a jelenlegi modelljeink és elméleteink alapján nem számítanánk. Így aztán módosítanunk kell azokat, és új elméleteket kell kidolgoznunk.

A Voyager-1 küldetését eredetileg négy évre tervezték, most pedig már csaknem ötven éve tart. Mi a hosszú élettartam titka?

A technológia fejlődése sokkal könnyebbé tette az üzemeltetést. Amikor 1977-ben elkezdtem dolgozni a küldetésen, hosszú pauszpapírlapra rajzoltuk fel a megfigyelések időrendjét, vonalzó és ceruza segítségével. Ma már számítógéppel automatikusan elkészíthetjük ezeket az ütemterveket. Magának az űrszondának a technológiája mai mércével mérve ósdinak tűnik. A Voyager-1 akkora, mint egy kisautó. A számítógépe egy kisebb aktatáska méretű, és kevesebb memóriája van, mint manapság egy mobiltelefonnak. Másfelől viszont talán éppen ez a régi technológia is hozzájárult a hosszú élettartamához.

Milyen értelemben?

A világűrben a berendezéseket folyamatosan bombázzák a kozmikus sugárzás részecskéi. Ha nagyobb méretű alkatrészeink vannak, egyetlen kozmikus részecske becsapódása kisebb valószínűséggel károsítja az alkatrész jelentős részét. Ha mindössze egyetlen apró számítógépes csippel dolgoznánk, és azt károsítaná egy kozmikus részecske, hatalmas mennyiségű információt veszítenénk el.

Amikor a Hubble-űrtávcső meghibásodott, a NASA űrhajósokat küldhetett a tükör hibájának kijavítására, az akkumulátorok cseréjére. A Voyager-1 sok milliárdnyi kilométerre van – oda nem lehet egyszerűen szerelőt küldeni. Hogyan hárítja el a csapat egy ennyire elérhetetlen távolságban lévő szonda hibáit?

Néha rögtönöznünk kell. Egy nap, 2024-ben a Voyager-1 értelmetlen adatsorokat kezdett visszaküldeni. Rájöttünk, hogy az egyik csip megsérült, talán a kozmikus sugárzás hatására. Úgy kellett módosítanunk a programot, hogy megkerülje ezt a csipet. Hónapokig dolgoztunk a programkódon, majd elküldtük a szondának. Mivel a Voyager-1 akkor is már csaknem egy fénynapnyi távolságban volt, közel két napba telt, mire egy földi utasítás eljutott hozzá, és a válasza visszaérkezett a Földre. Kínzó volt a várakozás… Aztán egy áprilisi reggelen ismét adatokat kezdtünk fogadni – sikerült távolról elhárítanunk a hibát. Mindannyian ujjongtunk!

Ön a kezdetektől fogva részt vett a Voyager küldetésekben. Hogyan került oda?

1977-ben, közvetlenül a fizikusi diplomám megszerzése után kezdtem dolgozni a NASA Sugárhajtás Laboratóriumában (Jet Propulsion Laboratory, JPL). Amikor felajánlották a lehetőséget, hogy a Voyager bolygóközi küldetésein dolgozhassak, el voltam ragadtatva. Emlékszem, harmadik osztályos koromban volt egy apró távcsövem, amellyel a Holdat, a Jupiter holdjait és a Szaturnusz gyűrűit nézegettem. Alig vártam, hogy közelebbről is láthassam ezeket a világokat! 1990-ig a tudományos megfigyelések összehangolásáért feleltem, utána a Cassini-küldetésen dolgoztam. 2020-ban tértem vissza a Voyager programhoz, két évvel később pedig átvettem a tudományos irányítását.

A Voyager szondák hosszú utat tudhatnak maguk mögött. Az ön számára személy szerint melyek voltak a küldetés legemlékezetesebb pillanatai?

Ott voltam, amikor a Voyager-2-t elindító rakéta felemelkedett az startállásról, hogy megkezdje útját. Csodálatos érzés volt a kezdetektől fogva részese lenni ennek az utazásnak. A küldetés időzítése is tökéletes volt: mindössze 176 évente egyszer kerülnek a bolygók olyan helyzetbe egymáshoz képest, hogy egyetlen utazás során el lehessen repülni a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz mellett. A Voyager-2 volt az első és mindmáig az egyetlen űreszköz, amely egyetlen küldetés során négy bolygót látogatott meg. Számomra egy másik emlékezetes esemény a Jupiter holdjai melletti elrepülés volt. Ezek tartogatták a legnagyobb meglepetéseket.

Miért?

A holdakat illetően nem sok összehasonlítási alapunk volt, így azt feltételeztük, hogy minden hold olyan, mint a miénk: ősi, kráterekkel sűrűn borított felszínű világ. Aztán elértük a Jupiter holdjait. A Ganymedesen a kéreg tektonikus elmozdulásának jeleit láttuk. A ragyogóan fehér, jeges Europa szinte teljesen krátermentes. És végül az Io: aktív vulkánokat láttunk ezen az apró holdon, amelyek éppen akkor törtek ki, amikor az űrszonda elrepült mellette. Ezek közül semmi sem illett a holdakról alkotott addigi elképzeléseinkbe – így megtanultuk, hogy mindig számítanunk kell a váratlanra.

Hogyan követte mindezt annak idején?

Abban az épületben, ahol dolgoztam, televíziós monitorok voltak az étkezőben, a tárgyalókban és mindenfelé. Volt egy listám arról, hogy mikor milyen események várhatók – közeli felvétel a Szaturnusz valamelyik holdjáról, az Uránusz gyűrűiről készült kép beérkezése. Időnként még a hálózsákomat is magammal vittem, mert a legizgalmasabb dolgok némelyike éjszaka történt. Sokan az íróasztalunk alatt aludtunk, beállítottuk az ébresztőóránkat, és szundítottunk, amíg el nem jött a felkelés ideje. Ahogy pedig megjelentek a képek a képernyőkön, az emberek felugrottak, és mutogattak. Szerinted mi lehet az? El tudod ezt hinni? Egyszerűen csodálatos volt ott lenni és átélni mindezt.

A Voyager küldetések előtt csak halvány elképzeléseink voltak az olyan bolygókról, mint a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Most először láthattuk ezeket a távoli világokat nagy felbontású képeken. Hogyan változtatták meg ezek a szondák a Világegyetemről alkotott képünket?

A Voyager program megváltoztatta azt, ahogyan a Naprendszerünkre tekintünk. A Voyager-1 és -2 néhány ikonikus felvételét ma is bemutatják az iskolai tanórákon, és megtalálhatjuk azokat a tankönyvekben is. A Voyagerek a későbbi bolygókutató küldetések alapjait is megteremtették: megmutatták nekünk az Europa és az Enceladus ragyogóan fehér felszínét, amelyeket később a NASA Galileo- és Cassini-szondái vizsgáltak. Ez utóbbiak felfedezték, hogy mindkét holdat jeges kéreg borítja, amely alatt folyékony vízből álló óceán húzódik. Ez új kérdéseket vetett fel: vajon létezhet-e élet ezekben az óceánokban? Jelenleg a NASA részéről az Europa Clipper űrszonda van úton, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. A Voyager sok kérdésre választ adott – és rengeteg izgalmas új kérdést vetett fel.

A Voyager-1 hosszú élettartama lenyűgöző, de ez az űrszonda sem halhatatlan. Mikor szűnik meg a kapcsolata a Földdel?

Nem tudjuk. Megtörténhet akár ma is, de lehet, hogy csak évek múlva. Akárcsak az emberi szervezeten, az űrszondán is jelentkeznek az öregedés tünetei az idő múlásával: a hajtóanyag-vezetékek eltömődnek, a plutónium bomlásán alapuló energiaellátó rendszer teljesítménye lassan csökken. Eljöhet az a nap, amikor már nem tudjuk fogni a Voyager-1 jelét. Ahogy korábban mindig, úgy most is megpróbáljuk majd kideríteni, hogy újra működésbe tudjuk-e hozni az űrszondát. De ha semmi sem segít, el kell fogadnunk, hogy a Voyager-1 tudományos küldetése véget ért, és egy másik feladatot vesz át: az emberiség néma nagykövetévé válik.

Arra az aranylemezre utal, amelyet mindkét Voyager szonda magával visz? Egy arannyal bevont rézből készült hanglemezre, amely 55 nyelven elhangzó üdvözleteket, a Földről készült képeket és különféle zenéket tartalmaz. Miért küldte ezt a NASA a világűrbe?

A lemezt afféle kozmikus palackpostának szánták, hogy az esetleg létező földön kívüli civilizációk tudomást szerezhessenek rólunk. A lemez borítóján egy térkép található, amely a közeli pulzárokhoz viszonyítva mutatja Naprendszerünk helyét a Tejútrendszerben. Mintegy 40 ezer év múlva a Voyager-1 viszonylag közel halad majd el egy másik csillag mellett – ki tudja, talán valaki odakint megtalálja az üzenetünket, és eljön hozzánk látogatóba.

Ez az Ön egyik álma? Hogy földönkívüliek látogassanak el hozzánk, vagy hogy jelet kapjunk tőlük?

Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy létezik-e élet máshol a Világegyetemben. Egy álmom válna valóra, ha értelmes lények látogatnának el ide, vagy jelet kapnánk tőlük.

Az aranylemez akár egymilliárd évig is fennmaradhat, így könnyen lehet, hogy túléli az emberiséget. Milyen üzenetet szeretne, hogy a Voyager-1 magával vigyen a Világegyetembe?

Számomra az üzenet egyszerű: létezett egy civilizáció, amely rendelkezett azzal az értelemmel és technológiával, hogy megépítse ezt az űreszközt, és elindítsa a csillagok felé. Ez hatalmas büszkeséggel tölt el.

TÁMOGATÓINK:

PARTNERÜNK: