Sorozatunkban az ázsiai és csendes-óceáni térség olyan űrhíreit olvashatják, melyek önálló cikkekhez gyakran túl rövidek. Kezdjük Indiával.
V. Naranyanan, az Indiai Űrkutatási Szervezet (Indian Space Reserch Organization, ISRO) elnöke (képünkön) egy október közepi indiai rendezvényen jelentette be, hogy a jelenleg üzemelő indiai műholdak számát (57) három éven belül szeretnék megháromszorozni. Ez az óriási ugrás természetesen csak úgy lehetséges, hogy az állami űrkutatási szervezet mellett már számolnak magánvállalkozások és startup cégek űreszközeivel is. Különféle új konstellációkról beszélt, melyek elsősorban „a nemzetbiztonságot, a kommunikációt és adatátvitelt, illetve a katasztrófák megelőzését és monitorozását szolgálják”. Beszédében megerősítette néhány kiemelt program jelenleg tervezett legkorábbi indítási dátumát. Ezek szerint az indiai űrállomás (Bharatiya Antariksh Station, BAS) első eleme akár már 2028-ban pályára kerülhet, bár a (valamennyi modult magában foglaló) teljes üzemet csak 2035-re datálja. 2028-ban indulhat az első indiai minta-visszahozatali küldetés a Holdra (Csándráján-4, Chandrayaan-4).
A Sukráján (Shukrayaan) Vénusz-orbiterrel kapcsolatban indítási dátum nem hangzott el, csak annyi, „hogy a Vénusz körül keringő, és annak légkörét tanulmányozó űrszonda fejlesztése rendben halad, és továbbra is vizsgálják egy esetleges légkörbe merülő szonda lehetőségét”. Elhangzott az is, hogy a Mangalján (Mangalyaan) Mars-orbiter (MOM, Mars Orbiter Mission) sikerére alapozva elkezdődött egy, a Marsra sima leszállást végrehajtó űreszköz tervezése. A Mars Lander Mission (MLM) a NASA által az utóbbi időszakban használt „égi daru” (sky crane) leszállási eljárással számol. A programra az Űr(kutatási) Bizottság (Space Commission) már áldását adta, de a végső igenre még várnak. Azt az uniós kabinetnek (Union Cabinet) kell majd megadnia.
A Gaganján (Gaganyaan) űrhajóval kapcsolatban elhangzott, hogy végül is összesen három személyzet nélküli tesztrepüléssel számolnak, de ezek közül már az elsőre is csak jövő januárban kerülhet sor legkorábban. Egyébként egyelőre összesen nyolc Gaganján-indítást terveznek, nagyjából fél évente egyet. Ezek közül mindössze kettő lesz személyzetes. [Az előbbi mondat értelmében a projekt további (újabb) csúszásban van. Az utóbbi mondat pedig azt is jelenti, hogy a nyolcba beleszámolhatják a még hátralévő indítás-megszakításos, vagyis mentőtorony-tesztelési repüléseket. Tovább azt is, hogy egyelőre elegendő a jelenlegi négyfős űrhajósállomány, illetve hogy a BAS jó ideig önállóan, személyzet nélkül fog keringeni. – A szerző megj.]
Az elnök arról is beszélt, hogy megkezdődött Sriharikotában a harmadik indítóhely építése. Átadása négy év múlva várható, és innen majd a jelenleginél nagyobb teljesítményű rakéták indulhatnak. (Jelenleg Shriharikotában egy-egy indítóállás áll rendelkezésre a GSLV/LV3 és a PSLV rakéták számára. – A szerző megj.)
Shubhanshu Shukla – az Axiom-4 űrrepülés indiai Dragon-pilótája, a második indiai űrhajós – a rehabilitáció után megkezdte a berepülőpilóta-jogosításának megújításához szükséges ismeretfelújító elméleti képzését. Ahogy arról korábban írtunk, űrhajós karrierje előtt több mint 2000 repült órát gyűjtött össze nagysebességű egy- és kéthajtóműves, turbólégcsavaros és sugárhajtóműves típusokon – ezek egy részét, mint berepülőpilóta. Típusai között megtalálható a sugárhajtóműves és hangsebesség alatti brit Hawk kiképző és Jaguár alacsony-támadó, a szovjet/orosz (hangsebesség feletti) MiG-21, MiG-29 és Szu-30MKI, a német Dornier és az orosz An-32 kétmotoros katonai szállító repülőgépek. Shukla első felszállásaira decemberben kerülhet sor. Ez az ISRO szerint nem azt jelenti, hogy kiesett a Gaganján-programból. Épp ellenkezőleg! A cél az, hogy minél extrémebb feladatok, döntések és fizikai terhelés elé állítsák, hisz (a jelenlegi elképzelések szerint) ő mindenképpen résztvevője lesz az első személyzetes Gaganján-repülésnek. (Amellyel kapcsolatban továbbra sem egyértelmű, hogy egy, kettő vagy három személy foglalja-e el az utasüléseket, bár valószínűleg az egyikben a humanoid robotnő, Vyommitra foglalhat helyet. – A szerző megj.)
Ahogy arról annak idején írtunk, a Csándráján-3 (Chandrayaan-3) holdszonda együttes programja teljes siker volt. 2023 augusztusában sikeresen landolt a Holdon, miközben a hajtóműves szállítóegysége 150 km magas holdfelszín feletti körpályán maradt. Már akkor is tudható volt, hogy ez utóbbi eszközzel további kísérleteket terveznek. Ezek nem titkolt célja az volt, hogy az indiai szakemberek tapasztalatot gyűjtsenek azon égi mechanikai, űrdinamikai és vezérlési problémák megoldásában, melyek nélkül teljességgel irreális a holdi talajminta-hazahozatal, pláne a legkorábban 2040-re tervezett indiai személyzetes landolás a Hold felszínén, majd a személyzet biztonságos hazatérése.
Nos, a Csándráján-3 szállítóegységét csak 2023 októberéig tartották a fent említett alacsony pályán. Ezután az egységet – többszöri hajtóműkapcsolással (TEIs, Trans-Earth Injections), fokozatosan – egy elnyúlt, Föld felé mutató pályára állították. A „kozmikus biliárd” idén februárban folytatódott. November 6-án az űreszköz a Hold felszíne felett 3740 km magasan, majd 11-én 4537 km magasan száguldott el. Végül november 14-én a hajtóműegység kilépett abból a tartományból, ahol mozgását a Hold gravitációs tere határozza meg elsődlegesen. Ezen elrepülések közben az űreszköz keringési ellipszisének kistengelye 100 ezer és 300 ezer km, míg nagytengelye 409 ezer és 727 ezer km között változott. Eközben a pályasíkot is fokozatosan változtatták 34-ről, 22 fokos inklinációjúra. A kísérletek közben jól vizsgáztak az ISRO mélyűri követőhálózatának kommunikációs eszközei is.
A július legvégén indított indiai–amerikai NISAR (NASA-ISRO Synthetic Aperture Radar) apertúraszintézis radarokkal (SAR) ellátott műhold november végén megkezdte tudományos programját. Ahogy arról olvashattak nálunk, a 2,4 tonna tömegű NISAR érdekessége, hogy két SAR-berendezése két frekvenciatartományban dolgozik. A NASA által fejlesztett eszköz az L-, míg az ISRO által épített berendezés az S-sávban üzemel. Az, hogy egyetlen műholdon a megtalálható mindkét, a szakmában elterjedt SAR-eszköz, a világon egyedülálló. (Az L-sávú radar képes áthatolni a legsűrűbb lombkoronán is, így adatokat gyűjthet a talajnedvességről, a biomasszáról, a talaj- vagy jégmozgásokról. Az S-sávú SAR viszont igen finom részletek megfigyelésére használható. Ez az eszköz a legelőket, mezőgazdasági művelésbe vont területeket, a hótakarót fogja vizsgálni.) A NISAR 12 naponta lehet képes eljutni azonos területek fölé. Indítását az indiaiak végezték, míg a végső tesztekre az Egyesült Államokban került sor. Az egyik legnagyobb kihívás egy 12 m átmérőjű (!) antenna kinyitása volt. Ez önmagában egy ötnapos (!) folyamat volt, amelyet augusztus 9-én kezdtek, és szerencsére teljes sikerrel zárult. Az indításkor egy 9 m-es rudazatra tekert finom szerkezetet az amerikaiak fejlesztették. Fotóinkon a nyitás három fázisát látják: az összecsukott ernyő (rudazat), a rudazat nyitása, végül az antennaernyő nyitása. (Ez utóbbi két kocka a videóból.)
Mi is beszámoltunk az indiai CMS-03 (GSAT-7R) november 2-i (magyar idő szerint 12:56-os) startjáról. Az Indiai Haditengerészet részére szolgáltatásokat nyújtó műhold másnap már sikeresen el is érte kitűzött „pozícióját” a 36 ezer km magasan húzódó geostacionárius pályán. A műhold hajók és a szárazföldi központok, hajók és légi járművek, valamint hajók és a műhold közötti nagy megbízhatóságú és titkosított kapcsolatok kiépítését teszi lehetővé. A GSAT-7R egyébként a 2013-ban bemutatkozott GSAT-7 (Rukmini) alapjaira épül, ám annál nagyobb teljesítménnyel, magasabb sávszélességgel és nagyságrendekkel fejlettebb titkosítási eljárásokkal rendelkezik.
