A NASA nem sok reményt fűz a több mint egy évtizede a Mars körül dolgozó MAVEN űrszondája megmentéséhez, és a tervezett mintahozó küldetésre sem lesz pénz.
Az amerikai MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution) űrszonda, amelynek fő tudományos célja a Mars felsőlégköre és a napszél kölcsönhatásának kutatása volt, 2013 novemberében indult el és 2014 szeptemberében állt a vörös bolygó körüli pályára.

A NASA szerint immár nagyon valószínűtlen, hogy sikerül újra felvenniük a kapcsolatot a több mint egy hónapja elhallgatott űreszközzel. A MAVEN utoljára 2025. december 6-án kommunikált a Földdel, de miután elhaladt a Mars mögött és újra „látható” lett volna a követőantenna számára, már megszakadt vele a rádiókapcsolat. A telemetriai adatok későbbi elemzése azt mutatta, hogy az űrszonda elvesztette stabil térbeli irányítását és a pályája is megváltozott.
A kapcsolat helyreállítására irányuló erőfeszítések január közepéig nem jártak sikerrel. Pedig az erőfeszítésekbe bevonták a bolygó felszínén dolgozó Curiosity rover kameráját is. Két alkalommal is megpróbálták lefényképezni vele a MAVEN-t, amint elhalad a marsjáró állomáshelye felett, feltételezve, hogy az űrszonda a várt pályáján kering. A kísérletek azonban kudarcot vallottak, ami ugyancsak arra utal, hogy a MAVEN már nem a névleges pályáján kering. A műveleteket megnehezíti a Mars, a Föld és a Nap jelenlegi helyzete, amikor tőlünk nézve külső bolygószomszédunk a Nap mögé került. Ezért a NASA december 29-én le is állította a kommunikációt az összes marsi űrszondájával, és azt csak január 16-án indította újra.
Most még folytatják ugyan a próbálkozást a MAVEN-nel való kapcsolatfelvételre, a kilátások azonban nem biztatók. A MAVEN már évek óta a meghosszabbított küldetését töltötte, hiszen névleges működési élettartama már lejárt, elsődleges tudományos céljait teljesítette. (Meglevő hajtóanyag-mennyiségével még 2030-ig is kihúzná.) A Mars körül keringő szondának ugyanakkor más szerepe is volt, hiszen kommunikációs reléállomásként is szolgált a felszíni küldetések, mint a Curiosity és a Perseverance marsjárók, valamint a földi követőállomások között. Most a Mars körül keringő egyéb űrszondák (a NASA Mars Reconnaissance Orbiter és Mars Odyssey, valamint az ESA ExoMars Trace Gas Orbiter és Mars Express szondái) pótolhatják a kiesést, ha a MAVEN-be nem sikerül életet lehelni.
A MAVEN esetleges elvesztése újabb csapás a Marsot kutató tudományos közösség számára. Nemrég vált világossá, miután a NASA 2026-os költségvetési előirányzatáról szóló kormányzati tervezetet a Kongresszus is megtárgyalta, hogy a hányatott sorsú Mars Saple Return (MSR) küldetésre nem jut támogatás, így azt lényegében törölni fogják. Maga a kongresszusi javaslat egyébként összességében jó hír a NASA számára, hiszen a Trump-kormányzat tavaly tavasszal született, jelentős megszorításokat tartalmazó tervezete nem ment át: a törvényjavaslat összességében 24,44 milliárd dolláros költségvetést biztosít a NASA számára, ami „csak” kb. 1,7%-os csökkenés az előző évi szinthez képest. A NASA tudományos programja – a kormányzati tervek egyik legfőbb áldozata – esetében csak 1%-kal csökkent a finanszírozás szintje, amely így 7,25 milliárd dollár lesz (a benyújtott eredeti javaslat mindössze 3,9 milliárd volt). Persze a kormányzati szándékok és a munkaerő leépülése ismeretében továbbra is aggodalmak merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a NASA hogyan maradhat a nemzetközi űrkutatás élvonalában.
Az MSR sorsára visszatérve, a kongresszusi javaslat tehát megerősítette a program törlését, de ezzel egy időben arra utasítja az űrügynökséget, hogy az 110 millió dollárt költsön a Mars kutatásának jövőjét megalapozó technológiák fejlesztésére. Mint emlékezetes, az MSR a legmagasabb prioritással szerepelt a bolygókutatás irányait meghatározó legutóbbi évtizedes áttekintő tanulmányban. Bár az is igaz, hogy a szakértők óvatosságra intettek a folytatással kapcsolatban, ha a költségek növekedése aláásná a teljes bolygókutatási portfólió hosszú távú fenntartását. Eközben a Mars felszínén a Perseverance rover szorgalmasan gyűjtötte azokat a mintákat, amelyeket egy jövőbeli küldetésnek a Földre kellene juttatnia…

A marsi mintahozó küldetés várható törlésével (elhalasztásával?) az egyetlen jelenleg finanszírozott jövőbeli amerikai marsi űrszonda a Mars Telecommunications Orbiter. Ezt a Mars várható távközlési igényeinek kiszolgálására szánják. A keringő szondának 2028 végére kellene elkészülnie, bár ez a határidő nem feltétlenül tartalmazza az elindításának a dátumát.
Kapcsolódó link:
NASA pessimistic about odds of recovering MAVEN (Space News)
Kapcsolódó cikkek:
Érdekességek a MAVEN-ről (1. rész)
Érdekességek a MAVEN-ről (2. rész)
Érdekességek a MAVEN-ről (3. rész)



