Texasból sikeresen elindították a SpaceX óriásrakétája legújabb változatának első példányát. A Starship sorrendben már 12. tesztrepülése bizakodásra ad okot. Szükség is van a bizakodásra, a fejlesztések felgyorsítása alapvető érdeke lenne a NASA-nak, ha az új holdraszállás feszített menetrendjét tartani szeretnék.
A SpaceX Starship–Super Heavy rakétarendszerének első Block-3-as változata a Mexikói-öböl partjáról, a Starbase új, 2-es számú indítóállásáról szállt fel május 23-án magyar idő szerint 0:30-kor (helyben még 22-én 18:30-kor). A küldetés során a korábbi tesztekhez hasonló repülési profilt követtek.
A mostani teszt fő célja az erősebb, 3. generációs Raptor hajtóművek, a továbbfejlesztett vezérlőrendszerek és számos egyéb fejlesztés kipróbálása volt. Ez utóbbiak a rakéta repülési biztonságának és a megbízhatóságának javításához szükségesek.
Az emelkedés kezdeti szakaszában a Super Heavy rakétafokozat 33 metánmeghajtású Raptor hajtóműve közül egy idő előtt leállt. A Starship leválását követően, az első fokozat visszatéréskor további hajtóművek is meghibásodtak, miközben megpróbálták visszajuttatni a fokozatot a tervezett leszállóhelyre a Mexikói-öböl felett. A szimulált sima leszállás így nem sikerült, az elhasznált fokozat nagy sebességgel a tengerbe csapódott.
A felső fokozat szerepét betöltő Starshipet hat harmadik generációs Raptor hajtóművel szerelték fel. A vákuumbeli működésre optimalizált három hajtómű közül egy ugyancsak korán leállt. A fedélzeti számítógép a másik öt hajtóművet a tervezettnél hosszabb ideig működtette, hogy pótolja a kiesett tolóerőt, így a jármű elérte a kívánt szuborbitális pályát. Miután elérte a világűrt, a Starship jól végezte a feladatát. (Egy eredetileg tervezett hajtómű-újraindítást viszont nem végeztek el.) A Starship egy továbbfejlesztett adagolóból két Starlink V3 kísérleti műholdat és 20 tömegszimulátort bocsátott ki. A hasznos teher össztömege kb. 44 tonna volt. Az előbbi kettőt kamerákkal is felszerelték, amelyek a kibocsátott űreszközök nézőpontjából, kívülről küldtek képeket a Starshipről. Az ilyen képeket a jövőben az űrhajó hővédő pajzsa állapotának felmérésére fogják használni.
Végül a Starship az Indiai-óceán felett két hajtóművel szimulálta a sima leszállás folyamatát. Az űrjármű látszólag jó állapotban vészelte át a légköri visszatérés hőhatásait, a korábbi repüléseken tapasztaltakhoz képest csekély mértékben károsodott a burkolata.
A hajtóműproblémák ellenére Elon Musk, a SpaceX alapítója lelkesen nyilatkozott a Starship V3 első indításáról és leszállásáról. Jared Isaacman, a NASA vezetője, aki a helyszínen figyelte a startot, szintén dicsérő szavakkal méltatta az eseményt. „Egy lépéssel közelebb a Holdhoz … egy lépéssel közelebb a Marshoz” – írta.
A SpaceX második texasi indítóállását most használták első alkalommal. Ezt úgy tervezték, hogy jobban ellen tudjon állni a megpróbáltatásoknak, amelyeket világ jelenlegi legerősebb hordozórakétájának ismételt indításai okoznak.
A Block-3-as tesztrepülések fontos mérföldkövek a SpaceX számára, mivel a vállalat azon dolgozik, hogy tökéletesítse az első, teljesen újrafelhasználható, operatív használatra szánt rakétát, amely kormányzati és kereskedelmi műholdakat, valamint tudományos űrszondákat, később pedig a Marsra tartó emberes űrhajókat indítana. A repülések kritikus fontosságúak a NASA számára is. Az amerikai űrügynökség ugyanis fizet a SpaceX-nek egy olyan Starship-változat kifejlesztéséért, amelyet leszállóegységként használnának az Artemis-program űrhajósainak a Hold felszínére való eljuttatásához, elvileg már 2028-tól kezdve. Nem sokkal később a NASA azt tervezi, hogy évente több küldetést indít, továbbá egy bázist is épít a Hold déli pólusa közelében.
Az Artemis legközelebbi lépése a 2027-re tervezett Artemis-3 repülés, amelynek során négy űrhajóst küldenek fel egy SLS rakétával indított Orion űrhajóban. Ők egyelőre nem a Holdhoz mennek, hanem a Föld körüli pályán randevúznak a SpaceX leszállóegységével vagy a Blue Origin által épített alternatív űrhajóval. A NASA mindkét leszállóegységgel tervez teszteket, de várakozni nem fognak, ha csak az egyik áll készen arra az időpontra. Az biztos, hogy akár a SpaceX, akár a Blue Origin lesz a befutó, először egy pilóta nélküli automata holdraszállást kell végezniük, mielőtt az űrügynökség embereket bízna rájuk. Egyik cég sem küldött még űrszondát a Holdra, és mindkettőjük zsúfolt tesztidőszak elé néz.
A Starship új verziójával a SpaceX azon dolgozik, hogy a szuborbitális tesztrepülésekről az orbitális küldetésekre – vagyis a Föld körüli pálya elérésére – váltson, miközben folytatja a holdraszállásokhoz szükséges rendszerek tökéletesítését. Komoly kihívást jelent egy Föld körüli pályán keringő Starship leszállóegység üzemanyaggal való önálló feltöltése, ami szükséges ahhoz, hogy az a távolabbi űrbe indulhasson. A 3-as verziójú Starship már rendelkezik az ehhez a művelethez szükséges rögzítési pontokkal és üzemanyag-szállító rendszerekkel. A SpaceX úgy tervezi, hogy az orbitális üzemanyag-utántöltési tesztek sorozatát még az idei év vége előtt megkezdik.
Kapcsolódó link:
Musk praises “epic” Super Heavy-Starship launch (Spaceflight Now)
