Űrvilág

MAGYAR NYELVŰ ŰRKUTATÁSI HÍRPORTÁL 2002 ÓTA

Az Artemis-áttervezés folytatódik: leáll a Gateway űrállomás fejlesztése

Kategóriák:

A NASA ehelyett egy holdfelszíni bázis mielőbbi felépítésére összpontosít. A fő cél, hogy 2028-ra tényleg sikerüljön újra embereket küldeni a Holdra, mielőtt a kínaiak beelőznének.

A NASA tegnapi bejelentése értelmében leállnak a Hold körüli pályára tervezett Lunar Gateway fejlesztési munkái. A lépés igazából nem teljesen váratlan, hiszen már bő egy évvel ezelőtt, tavaly februárban is hírt adtunk olyan szakértői véleményről, amely a Gateway felesleges mivolta mellett érvelt.

A NASA központjában március 24-én tartott, az Artemis-program (újabb) átalakításáról való tájékoztatásként beharangozott eseményen az űrügynökség képviselői felvázolták az új terveket, beleértve azt, hogy 7 év alatt összesen 20 milliárd dollárt szeretnének költeni egy holdbázisra. Mint elhangzott, „a mai naptól kezdve” elkezdik építeni az emberiség első mélyűri előőrsét – habár ez nyilván nem szó szerint, inkább jelképesen értendő, hiszen nem küldtek oda senkit és semmit március 24-én.

Így nézhetne ki egy holdbázis a távolabbi jövőben. (Fantáziakép: NASA)

Az amerikaiak holdbázisa három szakaszban fog megvalósulni. Az első szakasz, amely 2026-tól 2028-ig tart, a Hold megbízható elérését célozza. Ez magában foglalja a gyakoribb leszállásokat automata űrszondákkal, akár a NASA kereskedelmi holdi szállítási programja (Commercial Lunar Payload Services, CLPS), akár egyéb programok révén. A hangsúly a szükséges technológiák fejlesztésén és a Hold déli pólusvidékén található potenciális bázishelyek „elfoglalásán” lesz.

A második, 2029-től 2031-ig tart szakasz lesz az, amikor kezdetét veszi a bázis tényleges felépítése. Ez idő alatt kiépítenék a kommunikációs, navigációs, energiaellátó és egyéb infrastruktúrát. A CLPS keretében nagy méretű (automata) teherszállító leszállóegységeket fejlesztenének és évente két emberes küldetést támogatnának.

Végül a 2032-ben kezdődő harmadik fázis lehetővé teszi majd a hosszú távú emberes jelenlétet a Holdon. Ekkorra már rutinszerű teherszállító küldetések közlekednének az égitestre és vissza is szállítanának rakományt a Földre. Carlos García-Galán, a NASA holdbázisprogramjának vezetője elmondta, hogy 10 milliárd dollárt terveznek költeni az első két fázisra, majd minimum ugyanennyit a legalább 2036-ig tartó harmadikra.

A bázis a meglévő programokon alapulna, de változtatásokkal. A NASA például átalakítaná az emberek felszíni szállítására szolgáló holdjáró (Lunar Terrain Vehicle) fejlesztését, mert úgy látják, hogy a jelenlegi megközelítés túl sok időt venne igénybe. Eddig 2030-ra tervezték a holdjáró bevetését, de most felhívást tesznek majd közzé egyszerűsített roverek fejlesztése céljából. Ezek gyorsabban és könnyebben elkészíthetők lennének, a későbbi továbbfejlesztés lehetőségnek meghagyásával.

A Lunar Terrain Vehicle holdjáró elképzelése. Egyszerűsödni fog… (Fantáziakép: NASA)

A bázishoz néhány új képesség és technológia is tartozna. García-Galán példaként említette a MoonFall elképzelést, amely a Hold felszínén ugrálni képes „drón” lenne. Ezek a Marson már bevált Ingenuity helikopter örökösei lennének, azzal a lényeges különbséggel, hogy a Holdon nincs légkör. De minden olyan rendszert – például az avionikát – fel szeretnének használni, amit csak lehet.

A holdfelszíni bázison végzett munka a Lunar Gateway űrállomás rovására fog történni. Az elmúlt években fejlesztés alatt levő Gateway egy erősen elnyúlt Hold körüli pályára szánt támaszpont, amelynek célja a személyzettel történő leszállások támogatása a Hold déli sarkvidékén. Az új elképzelések szerint a Gateway jelenlegi formájában való fejlesztését szüneteltetik, helyette a Hold felszínén megépítendő infrastruktúrára összpontosítanak – mondta Jared Isaacman, a NASA vezetője.

Jared Isaacman az Ignition (begyújtás) nevet kapott terv washingtoni tájékoztatóján, március 24-én. (Kép: NASA / Bill Ingalls)

Bár a Gateway-t továbbra is relevánsnak gondolják a jövőbeli kutatási célok szempontjából, nem tartják szükségesnek az elsődleges célok eléréséhez. A NASA azon fog dolgozni, hogy a Gateway számára már kifejlesztett rendszerek nagy részét átalakítsa a holdbázison vagy más programokban való használatra. Ugyanez lesz igaz a nemzetközi partnerek, köztük az Európai Űrügynökség, Kanada, Japán és az Egyesült Arab Emírségek közreműködésére is, de egyelőre nem árultak el részleteket azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi lesz a sorsa ezeknek a hozzájárulásoknak.

A jövőre nézve nem zárják ki a Gateway fejlesztésének újraindítását. De az erőforrásokat, az embereket és minden erőfeszítést mostantól a Hold felszínre szeretnének összpontosítani. Mindenesetre a Gateway-ről egy holdbázisra való átálláshoz a Kongresszus jóváhagyása is szükséges lesz. A jelenleg érvényben levő költségvetés 2,6 milliárd dollárt biztosított a Gateway számára, amelyet a törvény a Hold körüli pályán keringő előőrsként definiált.

Kapcsolódó linkek:

NASA halts work on Gateway to develop a lunar base (Space News)

NASA outlines ambitious $20 billion plan for moon base (Spaceflight Now)

TÁMOGATÓINK:

PARTNERÜNK: