Milyen évet zárt az orosz űrtevékenység, és milyenek a kilátásai? 2025-ös összefoglaló és kitekintés az évtized második felére.
Most már valóban csak az ISS-hez és a katonai programokhoz kapcsolódóan indulnak űreszközök orosz földről? Van-e a pénz a nagyszabású tervekre? Vannak-e szankciós hatások? Hogyan haladt a ROSZ űrállomás és az új űrhajó (Orjol) fejlesztése? Hogy áll a Szojuz-5 rakéta fejlesztése? Mi történt Vosztocsnijban és Bajkonurban? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keressük a választ cikkünkben.
Ez a cikk december 29-én íródik, amikor már túl vagyunk a 2025-ös év utolsó orosz űrindításán. A tervezett következő start már 2026. februári 12-i, amikor egy Proton-M rakéta indíthatja az Elektro-L időjárási műholdcsalád ötödik tagját Bajkonurból.
A 2025-ös év tizenhét indításából 9 a pleszecki, 6 a bajkonuri és 2 a vosztocsniji űrközpontokból történt, és valamennyi teljes siker volt. A 17 indításból 13 a Szojuz-2 rakéta három változatához, három az Angara rakéta 1.2, végül egy ez utóbbi A5/Briz-M változatához kötődik. Moszkva számára jó hír, hogy 2022-höz, 2023-hoz és 2024-hez hasonlóan 2025-ben is 100%-os volt a sikerráta. Sem kudarccal, sem részsikerrel nem végződött orosz rakétaindítás. A másik jó hír, hogy az idei 17 indításban egy valóban új generációs rakéta (az Angara) már közel 25%-ot képvisel.
Nemzetközi összehasonlításban a helyzet egyrészről változatlan, hisz az orosz indítások száma, még így is jelentős. Ugyanis 2025. december 28-ig a következő országok végeztek űrindításokat: Ausztrália (1), Dél-Korea (2), India (5), Irán (1), Izrael (1), Japán (5), Németország (1), és persze az Európai Űrügynökség (ESA) (8). (A zárójelekben lévő számok mind a sikeres, mind pedig a sikertelen indításokat tartalmazzák.) Azaz – az indításokat tekintve – Moszkva (folyamatosan leszakadva ugyan, de) 2025-ben is stabilan őrzi harmadik helyét.
Nos – ahogy azt látni fogjuk –, ezzel tulajdonképpen vége is a jó híreknek.
A Space Stats adatai szerint az eddigi legkevesebb orosz rakétaindítást 2020-ban jegyezték fel, mindössze tizenötöt – igaz, ezek mind sikeresek voltak. 2021 egy ennél sokkal jobb esztendő lett, de utána a számok ismét és folyamatosan csökkentek. Míg abban az évben 24 indításból 23 volt sikeres, addig a következő években ugyan valamennyi sikert hozott, de számuk csökkent. 2022-ben 21, 2023-ban 20, míg 2024-ben és 2025-ben egyaránt 17. Ez a „hősi időkhöz” képest szinte jelentéktelen. Persze az, hogy ténylegesen sok vagy kevés, az attól függ, hogy mit, mihez viszonyítunk. Hát lássuk!
A 2025-ös (vagy a 2024-es) orosz szám kevesebb, mint az űrhajózás első négy évének szovjet számai összesen! 1957-ben két startból kettő volt sikeres, majd 1958-ban, 1959-ben és 1960-ban összesen 18 indítás történt, amelyek közül 11 volt sikeres, ugyanennyi sikertelen és kettő végződött részsikerrel. Ez négy év alatt 20 startból 13 tökéletes repülést jelent. A legjobb orosz (pontosabban még szovjet) év az 1982-es volt, amikor 99 kilenc sikeres indításhoz 1 részsiker és nyolc kudarc tartozott. Ezzel az az év egyben a legtöbb sikeres starttal szolgáló esztendő is lett. Szóval a 2024-es vagy a 2025-ös év a legsikeresebb szovjet év sikeres és részben sikeres indítási számának mindössze 17–17%-át „hozta”.
Ahogy láttuk, az Egyesült Államok és Kína után Oroszország stabilan tartja harmadik helyét. De a szituáció romló, amennyiben a kínai és amerikai indítási számokkal vetjük össze, ahogy azt az alábbi diagramunk mutatja. Jól látható, hogy az amerikai és kínai indítási számok folyamatosan nőttek, miközben az orosz nemhogy stagnált, hanem még csökkent is.
A helyzet orosz szempontból talán még lesújtóbb, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a felsorolt három ország az, amelyik űrhajósokat juttat a világűrbe. Tekintsük a második diagramot.
Kína esetében az emberes űrprogram repüléseit szolgáló Sencsou és Tiencsou indítások száma kevesebb, míg az amerikaiak esetében (Crew Dragon, Starliner, Cygnus és Cargo Dragon) több, mint a hasonló célú orosz (Szojuz és Progressz) startok száma. Viszont a különbség első ránézésre nem tűnik jelentősnek. Akkor mi a probléma?
Nos, a vizsgált öt éves időszakban Kína esetében az összes indításban (1. diagram) az űrhajósok repüléseihez kapcsolódó startok száma (a 2. diagram alapján) kb. 8%-ról lecsökkent kb. 5%-ra. Az Egyesült Államok űrhajósrepülésekkel kapcsolatos indításainak aránya az összes rakétaindításon belül 16%-ról szintén lement (közel) 5%-ra. Ugyanakkor Oroszország összes orbitális rakétaindításának évente negyedét-harmadát teszik ki az emberes repüléseket szolgáló Szojuz és Progressz indítások! De miért nem jó hír ez Moszkvának?
Nos, egyrészt azért, mert eközben már évek óta Kína is nagyjából Oroszországgal azonos számú (vagy akár több) űrhajóst tart „odafent”. Azaz a tanítvány utolérte (sőt, lehagyta) mesterét. Ráadásul az amerikai földről induló űrhajósok száma (elsősorban az Axiom és SpaceX magánrepüléseinek köszönhetően) összességében még nőtt is. (Hol van már a „ha az amerikai űrhajósok fel akarnak menni az ISS-re, vegyenek egy trambulint!” rogozini mondat.)
De orosz szempontból még csak nem is a fenti probléma az igazi gond. Hanem az, hogy a két diagramba rejtett „matek” azt mutatja, hogy miközben az Egyesült Államokban és Kínában az összes indításon belül a nem személyzetes repülésekhez kapcsolódó startok immár 95% feletti arányt képviselnek, addig ez Oroszországban a legjobb esetben is csak megközelítette a 75%-ot. Vagyis az orosz űrprogramon belül a személyzetes program felülreprezentált.
A számtan szabályai szerint, amennyiben Moszkva a személyzetes repülésekhez köthető évenkénti startok számát nagyjából minden évben azonos szinten tartja, miközben az összes indítási szám csökken, akkor ez csak azt jelentheti, hogy az ország folyamatosan háttérbe szorítja a műholdak és űrszondák felbocsátásait! Vagyis az orosz űrtevékenység egy spirálban zuhan lefelé, hisz lassan már csak az űrhajósokat kiszolgáló személy- és teherűrhajók tartják fent a sikeresség látszatát.
Ami persze azt is jelenti, hogy mind otthon, mind pedig a nemzetközi térben Moszkva viszonylag sikeresen el tudja fedni strukturális problémáit, hisz a politika, a sajtó és a tömegek elsősorban a személyzetes, másodsorban a bolygókutató programokat figyelik, ha asztronautikáról van szó. Ennek köszönhető, hogy ha politikusokat, vagy épp az utca emberét megkérdeznénk az orosz űrhajózás és űrkutatás helyzetéről, valószínűleg sokkal jobbnak és versenyképesebbnek látnák azt, mint e sorok szerzője.
Persze az olvasó itt hozzáteheti, hogy „jó-jó, de például 2025-ben a Szojuz és Progressz indítások (5) mellett azért ott volt másik 12 start is”. Nos, igen. Ezekkel viszont az a probléma, hogy ezek többsége tisztán katonai, vagy „kettős hasznosítású” (polgári és katonai) célú indítás volt!
A fenti táblázatból jól látszik, hogy a 12 indítás között összesen mindössze kettő tisztán tudományos célú (július 25. és augusztus 20.), valamint kettő (decemberi) polgári célú alkalmazási és műszaki kísérleti rakományokat szállító rakétastart található. A maradék nyolc indítás tisztán, vagy elsősorban katonai célú űreszközökhöz kötődik. (A K rövidítés a korábban a szovjet, manapság az orosz katonai műholdakra használt Kozmosz sorozatnévre utal.) Táblázatunk tehát megerősíti azt, amit korábban írtunk: a személyzetes repülésekhez kapcsolódó startok (5) felülreprezentáltak, hisz a műholdakkal végzett különféle civil kísérletekre mindössze négy (!) rakétát „pazaroltak el”. Végül az is látszik, hogy a tisztán, vagy elsősorban katonai célokat szolgáló 2025-ös indítások száma (8) az összes rakétaindítás (17) 47%-át teszik ki. Ez pedig a legszebb szovjet időket juttatja eszünkbe…
Háromrészes cikksorozatunk következő részéből kiderül majd, hogy a fenti strukturális problémák mellett az orosz űrtevékenység még a kiemelt programok szintjén is komoly gondokkal küzd.
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikkek:
Három Sztrela egy Angara rakétával
