Hírek a Floridába visszatért Orion kabinról, az Artemis-3, -4 és -5 előkészítéséről, és végül arról is, hogy valójában miért is törölték a Gateway űrállomást.
Artemis-2-től -5-ig
2026. április 28-án az Artemis-2 repülést végrehajtó Orion „Integrity” űrhajó parancsnoki-visszatérő fülkéje megérkezett a NASA Floridában található Multi-Payload Processing Facility (MPPF) létesítményébe.
A kabin most kivonják a szolgálatból. Ez azt jelenti, hogy a még meglévő veszélyes gázokat leszívják, kiszerelik az akkumulátorokat, újbóli felhasználás céljából kiszerelik az avionikai (repülésvezérlő) rendszereket, leszerelik a hővédő pajzsot, valamint kiolvassák a különböző adatrögzítő berendezéseket. A hővédő pajzs, illetve az adatrögzítők hosszú, mélyreható vizsgálatokra számíthatnak – a cél a következő Artemis-repülések minél biztonságosabbá tétele. A geológusok eközben megkezdik annak az iszonyatos mennyiségű fotó- és videófelvételnek az elemzését, amelyeket a négy űrhajós a repülés során készített.
Mindeközben folyik az Artemis-3 repülés előkészítése. Az ahhoz használandó SLS (Space Launch System) hordozórakéta legnagyobb eleme, a központi fokozat 80%-át alkotó rész április 27-én megérkezett Floridába, miután 1450 km-t utazott a Pegasus szállítóhajón a New Orleansban található gyártóüzemből (NASA Michoud Assembly Facility).
Az Artemis-3-ra tervezett Orion űrhajó európai kiszolgálómodulja (European Service Module, ESM) már jó ideje Floridában van, ahol hozzáillesztették az amerikai építésű Orion-adaptert (Crew Module Adapter). Az ESM-3 már túl van egy sor környezeti (hő- és vákuum-) teszten és ellenőrizték az életfenntartó rendszer ide épített elemeit is. Május 3-án hivatalosan is átesett az összes teszten és megkapta a repülési tanúsítványt.
Az Orion kabin jelenleg nyomási és szivárgási teszteket teljesít. Az űrhajó hőpajzsára már felszerelték a 186 darab hővédő csempét (téglát). Ennek az űrhajónak kéne 2027 vége előtt a Föld körüli pályán tesztelnie a két lehetséges holdi leszállóegység (Human Landing System, HLS) közül legalább az egyiket, sőt – szerencsés esetben – akár a holdi űrsétaszkafandert (lásd később).
A majdani első Artemis-holdraszállást kiszolgáló Artemis-4 amerikai gyártású hermetikus kabinja már 2025 eleje óta Floridában, a KSC-ben van. Az ESA ESM-ét pedig Brémából 2025 novemberében hajózták át Amerikába. Az Artemis-4 legkorábban 2028 vége előtt indulhat a Holdhoz, bár ez egy nagyon optimista tervnek tűnik jelenleg. Eközben a holdbázis első elemeit égi kísérőnkre juttató Artemis-5 európai kiszolgálómodulja (ESM-5) Brémában, míg az Orion kabinja a KSC-ben épül.
Április 13-án az Axiom Space bejelentette: továbbra is azt tervezik, hogy a Holdon használatos szkafanderüket 2027-ben kipróbálják alacsony Föld körüli pályán. Jelenleg még nincs döntés arról, hogy ez egy ISS űrsétát (extra-vehicular activity, EVA), vagy az Artemis-3 repülésen történő EVA-t jelent-e. Az biztos, hogy sietni kell, hisz a ruhának a következő küldetése már a Hold felszínén lenne, az Artemis-4 repülésben.
Gateway: amiről eddig nem beszéltek…
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a NASA márciusban „kidobta” az Artemis-programból a Gateway kis méretű, moduláris űrállomást, amely a Hold körül keringve megfigyelő- és kutatóhely, valamint átszállóállomás lett volna a Hold (vagy akár a Mars) felszínére induló személyszállító járműveknek. Korábban ezt alapvetően a program folyamatos csúszásával, és az elszálló költségekkel magyarázták. Pár napja azonban Jared Isaacman, a NASA új vezetője meglepő és súlyos bejelentést tett. Azt mondta, hogy az első három modulból kettő vázszerkezetén (magán a „struktúrán”) „korroziót”, valamint „kisebb gyűrődéseket, csavarodásokat” találtak. A bejelentés szerint a Maxar (USA) által fejlesztés alatt álló energetikai és meghajtómodul (Power and Propulsion Element, PPE) rendben van. De az ezzel közösen pályára állítani szándékozott (kezdeti) lakó- és logisztikai modulnál (Habitation and Logistics Outpost, HALO), valamint egy következő indítással ehhez kapcsolni tervezett iHab modulnál (amely további lakó- és kutatóhelyet biztosítana) azonosítani tudták a felsorolt problémákat.
A hír nagyon kellemetlen Európa és Japán számára. A helyzet ugyanis az, hogy a HALO fővállalkozója az amerikai Northrop Grumman, amely az Egyesült Államokban végzi az ESA/Thales által gyártott test (nevezzük csontváznak) „idegekkel, erekkel és aggyal” való ellátását és a végszerelést. Maga a mechanika azonban a Thales munkáját „dicsérné” – ám a felsorolt hibák arra engednek következtetni, hogy gyártási, tárolási, esetleg akár nem megfelelő mozgatási problémák vannak az európai vállalatnál. (A japán JAXA űrügynökség csak annyiban érintett, hogy különböző elektromos rendszereket és akkukat szállított volna be.) Hasonló a helyzet a teljes egészében Európában készülő (japán beszállítással szintén kalkuláló) iHab modullal. Ezt azt jelentette, hogy – ahogy Isaacman fogalmazott – ennek a két modulnak az áttervezése, javítása olyan mértékű csúszást okozna, hogy még a holdfelszíni bázis építésének csúszása esetén is csak jóval azután lehetne a Gateway-t felépíteni. Erre viszont az amerikai fél nem kíván várni.
Hogy akkor mi lesz a Gateway-jel? Nos, egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a NASA a PPE-nek új feladatot keres. Nagy valószínűséggel ez lesz az SR-1 „Freedom” nehéz marsi űrszonda energetikai és meghajtó egysége. A HALO-ra és az iHabre a közeljövőben és ebben a minőségben a NASA-nak nincs szüksége. Ha a Maxar, az ESA, illetve a JAXA szeretné, akkor építhet belőle egy alacsony Föld körüli pályás (LEO) űrállomást, vagy holdbázist, vagy amit akar. (Az ESA-nak jelenleg ezzel kapcsolatos terve nincs…)
A törléssel kapcsolatos érvek másik eleme az volt, hogy a Gateway egyszerűen kicsi. Amennyiben sikeres lesz a SpaceX Starship HLS holdkompja, az sokkal nagyobb élet- és kutatási teret tud biztosítani az űrhajósoknak, mint a Gateway.
A HALO 1:1-es makettje a Northrop Grumman létesítményében aznap, amikor megérkezett a „szerkezetkész” HALO Európából. Látszik, hogy jóval szűkösebb, mint a Nemzetközi Űrállomás… (Fotó: Northrop Grumman)
A Gateway törlésének persze van egy olyan következménye is, amiről eddig nem nagyon beszélt senki: a külföldi űrhajósok kérdése. Olvasóink valószínűleg tudják, hogy az első – régi számozás és logika szerinti – kilenc darab személyzetes Artemis-repülésbe (Artemis-2–10) az ESA három, a japán JAXA és a kanadai CSA 2–2, végül az emirátusi MBRSC (Mohammed bin Rashid Space Centre) egy űrhajóst delegálhatott – volna! A helyzet ugyanis az, hogy ezen helyekért cserébe eszközök beszállításával „fizettek” (volna) az űrügynökségek. Az ESA az első néhány Orion ESM fejlesztésével, valamint a HALO alvállalkozói és az iHab fővállalkozói munkáival. A kanadai űrügynökség a Gateway-re tervezett robotkarral, illetve robotikai rendszerrel (dexter). A JAXA részben a HALO-ba és az iHabbe építendő eszközök fejlesztésével, részben pedig egy holdi terepjárási képességekkel felvértezett, kétszemélyes, hermetikus lakóautó építésével (a Toyota ipari fővállalkozásában). Végül az Egyesült Arab Emírségek – az orosz Roszkoszmosz kiesése után – az űrsétamodul (zsilipkamra ajtókkal) megépítését vállalta.
Nos, a külföldi űrhajósok közül az első kanadai már „le is repülte” az egyik kanadai helyet az Artemis-2-ben, miközben nyilvánvaló, hogy egyhamar semmiféle kanadai robotkarra nem lesz szükség a Hold térségében. S bár az Orion űrhajók európai műszaki-hajtóműegységei (ESM) közül kettő már repült is, vélhetőleg rövid távon az ESA csak egy űrhajóst indíthat majd a Holdhoz. A terv ugyanis az volt, hogy egy-egy ESA űrhajós vesz majd részt a HALO és az iHab Hold körüli „végszerelésében” és tesztüzemében. Ezek viszont szintén nem fognak megépülni. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz szükség az emirátusi zsilipkamrára az űrsétákhoz (valószínűleg ezzel ugrik az MRSC űrhajós repülése is), és lehet, hogy a japánok is majd csak egy űrhajóst delegálhatnak – akkor, ha elkészült nagy teljesítményű holdjárójuk. (Hangsúlyoznunk kell, hogy ez a bekezdés csak e sorok szerzőjének saját – remélhetőleg szimplán csak túl szkeptikus – okoskodása. Épp ezért mindenkit arra biztatunk, hogy tegye meg saját tétjeit. A szerző megtette…)
Az Artemis-egyezmény új aláírói
Mindeközben folyamatosan nő az Artemis-egyezényt (Artemis Accords) aláíró országok száma. Lettország április 20-án, Jordánia 23-án, míg Marokkó 29-én csatlakozott a szerződéshez, amelynek így már 64 tagja van (lásd a fenti térképet). Szóval késések és költségtúllépések ide, teljes programátalakítás és Gateway-törlés oda, az Artemis iránti nemzetközi érdeklődés azért továbbra is töretlen.
