Bő harminc év változásait tárták fel a Déli-sarkvidéken a különös, átmeneti konfigurációban repülő európai radaros földmegfigyelő műholdak segítségével.
Nemrég, június végén befejezte hosszú és sikeres küldetését a Copernicus program Sentinel-1 radaros műholdjainak első képviselője, a Sentinel-1A. Mielőtt az Európai Űrügynökség (ESA) szakemberei leállították volna, egy fontos kísérletet végeztek el a megmaradó és tovább dolgozó két újabb Sentinel-1 műholddal, az 1C és 1D jelűekkel. Ezek egy ideig, a megszokott – két, mindig a Föld átellenes oldalai fölött repülő műholdból álló – konfigurációra történő átállás közben egymást szorosan követve repültek.
Egy az azonos felszereltségű Sentinel-1 műholdak közül. (Fantáziakép: ESA / Mlabspace)
Három évtizeddel ezelőtt az ESA úttörő kísérletet hajtott végre: az ERS-1 és ERS-2 radaros földmegfigyelő műholdakat úgy működtette, hogy ugyanazt a területet mindössze egy nap eltéréssel figyeljék meg. Ez a „tandemrepülés” forradalmasította a gleccserek mozgásának mérését. Most alkalom nyílt megismételni ezt a különleges konfigurációt a Copernicus Sentinel-1C és -1D műholdakkal, lehetővé téve, hogy a kutatók közvetlenül összehasonlítsák az Antarktisz jelenlegi állapotát az 1995-ben rögzített adatokkal.
Az 1995-ben indított ERS-2 az ERS-1 (1991) felváltására készült. Fedélzeti műszereinek egyike az apertúraszintézis elvén működő radar (synthetic aperture radar, SAR) volt. (Fantáziakép: EADS Astrium)
A radaros mérések különösen értékesek a sarkvidéki területeken, hiszen a műholdak felhőkön keresztül és a hosszú sarki éjszakán át is folyamatosan képesek megfigyelni a jégfelszínt. A két műhold egyetlen nap különbséggel készített felvételeiből rendkívüli pontossággal meghatározható a jég mozgási sebessége és annak a vonalnak helyzete, ahol a kontinentális talapzatra nehezedő jégtakaró a környező tengervíz felszínén úszó selfjéggé alakul. Ezek az adatok kulcsfontosságúak annak megértéséhez, hogy hogyan reagál az antarktiszi jégtakaró az éghajlat változására, és a folyamat milyen mértékben járulhat hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez.
A három évtizedes összehasonlítás látványos változásokat tárt fel. Az Antarktiszi-félszigeten található Scar Inlet (a Larsen-selfjég egyik öble) felületén ma már olyan hatalmas repedések és törésvonalak figyelhetők meg, amelyek harminc évvel ezelőtt még nem voltak ott. A selfjég meggyengülése miatt a mögötte fekvő gleccserek áramlása felgyorsult, jege elvékonyodott, így egyre több jég kerül belőlük az óceánba.
A Scar Inlet és környéke műholdradaros interferogramjai, fent az ERS (1995), lent a Sentinel-1 (2026) mérések alapján. Az utóbbin jól azonosíthatók a jég aktív repedésvonalai. Minél sűrűbben követik egymást a szivárványszínű csíkok, annál nagyobb a jégfelszín mozgása. (Képek: fent: ESA, lent: módosított Copernicus Sentinel adatok; feldolgozás: ENVEO)
A különleges megfigyelési kampány során a három egyszerre működő Sentinel-1 műhold összehangolt mérései a Nyugat-Antarktiszon található Evans-jégáramlás vizsgálatát is új szintre emelték. Ez a naponta akár 3–4 métert is mozgó „jégfolyam” ideális természetes laboratórium a jégtakaró dinamikájának tanulmányozására, és a jövőben a Copernicus program L-sávú ROSE-L radaros műholdjának egyik fontos kalibrációs területe lesz.
Az Antarktiszi-félsziget partjainál, a Weddell-tengeren húzódó selfjég stabilitástérképe ERS és Sentinel-1 adatok alapján. A színskála a mozgás sebességét mutatja méter/nap egységben. A szövegben említett Scar Inlet és Evans-jégáramlás külön is meg van jelölve. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok, feldolgozás: ENVEO)
Az 1995-ös és a 2026-os C-sávú radarmérések közvetlen összehasonlítása ritka lehetőséget kínál arra, hogy ne csupán pillanatképeket lássunk a Déli-sarkvidékről, hanem három évtized változásait is nyomon követhessük ugyanazzal a mérési módszerrel. Az így nyert adatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a kutatók pontosabban megértsék a jégtakaró jövőbeli viselkedését, és megbízhatóbb előrejelzéseket készíthessenek a globális tengerszint alakulásáról.
Kapcsolódó link:
Satellites in tandem reveal 30 years of Antarctic ice flow (ESA)
