MAGYAR NYELVŰ ŰRKUTATÁSI HÍRPORTÁL 2002 ÓTA
A Rocket Lab 2026-ra halasztotta új, Neutron nevű rakétájának bemutatkozását.
Elindult az európai–amerikai együttműködésben készült, a tengerszint változásait figyelő műholdsorozat második tagja.
Megszületett hazánkban az első angol nyelvű ISS–iskola kapcsolat.
Új generációs, nagy adatátviteli sebességre képes geostacionárius távközlési műhold indult Atlas-5 rakétával.
Hazafelé tart, sőt már landolt is a „fenn ragadt” három kínai űrhajós.
A New Glenn rakéta második startjával küldték a NASA Escapade küldetését a marsi űridőjárás kutatására.
A műholdas földmegfigyelés mellett egyre inkább teret nyer a műholdas műholdmegfigyelés.
Jelenlétüket a NASA Cassini-szondájának adatait elemezve sikerült kimutatni az Enceladus anyagkilövelléseiben.
November 10-én alig több mint egy órán belül két műholdindítási kísérletet hajtottak végre Kínából.
A NASA két korábbi főigazgatója egyetért azzal, hogy újra kellene gondolni az Artemis-program holdraszállásának terveit.
Hat és fél óra leforgása alatt két helyről összesen öt kínai műholdat állítottak alacsony Föld körüli pályákra.
Három vezető európai űripai szereplő, az Airbus, a Leonardo és a Thales egyesíti erejét, hogy felvegyék a versenyt a nagy amerikai cégekkel.